Egyszer Motörhead Lemmyről olvastam, hogy egy orvos valami kezelése során azt mondta, hogy vigyázzon magára, nehogy balesetet szenvedjen, mert egy esetleges vérátömlesztésben garantáltan meghalna. Megfordítva, ha valaki Lemmy vért kapna, az garantáltan beadná a kulcsot, mert az ő vére olyan kemikália, ami a mai orvostudomány számára megfejthetetlen titok. Ami neki az élet energiáját adó vér az, másnak halálos mérget jelent! Mindezt csak azért említettem, mert Ozzy a másik rock dinoszaurusz, valószínűleg hasonló kórképet kapna. Igazából senki sem érti, hogy hogyan de életben van, itt van és 2010-ben egy hatalmas albumot rakott le.
Ez a Scream, azaz Üvöltés címet kapta és Ozzy legszebb éveit idéző dinamizmussal teli album.
Az első dal a ’Let it die’ (Hagyd meghalni!) címet kapta és egy igen szokatlan, Slash hangulatú intróval kezdődik, a basszer agresszív röfögéssel tolakodik be, majd a dob és a gitár vág rendet a kitűnő bevezető szóló előtt. Aztán jön egy fejszaggató riff és Ozzy alattomos hangon köpködi az imát. Zseniális kezdés, annyira, hogy a folytatásban csak folyamatos kapaszkodás hallható egészen a 3:45-ik percig, amikor is egy fenomenális szólót rak le Gus G. Mindez nemsokára egy törzsi eksztázist idéző ritmusban teljesedik ki, ahol az egész ritmus szekció jeleskedik és Gus G. csodaszép kiállásokkal kotorászik bele.
A második ’Let me hear you scream’ (Hadd halljam az üvöltésed!) egy olyan lendületű dal, ami egyenes folytatása a legkedvesebb, No More Tears albumnak. Tökéletesen felépített mester munka!
A harmadik Soul Sucker (Lélek szívó) egy számomra kevéssé tetsző dal. Az elborult, disszonáns hangzatokkal teli alap bejön, de hiányzik az első két számban megtalálható izgalom. Ezen még a szám közepétől induló témaváltás sem segít. Számomra ez a dal az album alsó harmadában helyezkedik el.
Következik a ’Life won’t wait’ (Az élet nem fog várni) amit ismét a No more tears szellemiségéhez tudok mérni. Az akusztikus balladák rendkívül módon jól állnak Ozzynak. Ezekben a dalokban a hangjainak olyan fekvését villanthatja meg, ami tényleg egyedülállóan csak az övé. Csodálatos dal!
Az album innentől kezdve a kezdő dalokban megalapozott, biztos beton alapra épülő dalokat soroltat fel. Van bennük rendesen víz, sóder és rendesen adagolták a cementet. Nagy meglepetést innentől kezdve már szerintem nem tartogat az album, de teljes élvezeti értékkel bíró dalok sorakoznak itt. Kiemelném a soron következő ’Diggin’ me down’, a csodálatos magasságokba emelkedő ’Time’ szerzeményt és a kissé betegesen csapkodós ’Latimer’s mercy’-t.
Van egy mondás, hogy a rock örök és elpusztíthatatlan, a metal pedig élt, él és élni fog. Ezeknek a mondatoknak az örökérvényű igazságát, akkor érthetjük meg, ha magunkévá tettünk Mr. Ozzy Tinkertrain diszkográfiájából néhány darabot. Tegyük ezt a Scream-el is, mert megéri!
