Nemrégiben felfedeztük fel Budapest egyik üdítő számba menő új közösségi helyszínét: a Kopaszi gátat (röviden Öböl). Ez a Lágymányosi (átnevezve Rákóczi) híd, budai hídfője melletti, délre elterülő terület.
Egy részét a tavalyi rendszeres biciklis munkába járásom okán, már jól ismertem, de az Öböl nagy Duna felé eső részén csak nemrég jártam egy céges csapatépítő tréning kapcsán. Konkrétan sárkányhajózni mentünk le, és egy igen kellemes, ámde forró augusztusi délutánt töltöttünk a Ponyvaregény étterem és kávézó ölelésében.
Az Öbölben kialakított területről csak legfelsőbb jelzőkkel beszélhetek. Fantasztikus térrendezés és kerti formák, anyagok, színek és növényzet jellemzi a területet. Az Öböl általam ismert nyugati részét is fantasztikusan szépen megcsinálták. A keleti részén található félszigeten ennek a gyönyörűen kialakított területnek, harmonikus kiegészítéseként egy skandináv jellegű parkot alakítottak ki. A skandináv jellege leginkább az épületek letisztult megoldásaiból adódik. Ezek többnyire vendéglátó és egyéb, szórakoztató ipari egységek. Kiülős kávézókat, fagyizókat, éttermeket találunk itt. Érdemes ezeket közelebbről illetve belülről is megszemlélni, mert sok látványos megoldást és hangulatos sarkokat talál a szemlélődő.
A lényeg azonban mindenképpen az épületeket körülvevő, leginkább japánkerthez fogható, zöld terület, amit fantasztikus minőségben csináltak meg. Domináns a nagy felületű golf gyep, aminek jellemzője, hogy nem szúrja a fenekedet, ha ráülsz a rövidre vágott gyepszőnyegre. A hosszan elnyúló sétáló „utca” nyílegyenesen vezet végig minket a bejárattól a félsziget csúcsáig. Mellette az öböl árnyékában, hangulatos vízparti sétányok, keringők kerültek kialakításra, melyeknek sajátos hangulatát nem csak a geometriai formák nagyszerűsége adja, de a térelválasztó elemekként is kitűnően funkcionáló növényzet is. Többnyire sások és nádfélék zöldellő együttese teremt természetes hangulatot. A burkolatok kialakítása is kitűnő: diszkövek és mikrobordázott fapadlók váltják egymást.
Külföldön – elsősorban ausztriai síelések alkalmával – már tapasztaltam, hogy megfelelő környezetben a paraszt magyar is átalakul, európai kultúrembert formázó egyeddé. Azt kell mondjam, ez itt is működik. Ebben a gyönyörű miliőben valahogy odaillő, kiegyensúlyozott, nyugodt embereket találunk. Nincsenek hangos szóváltások, morcos tekintetek és eldobált szemét. Nevetgélő embereket, szaladgáló gyereket, szabadidős sportolókat és fűben heverésző fiatalokat láthatunk. A szerteszórt padokon, többnyire távolban szemlélődő tekintetek.
Mindenki figyel a másikra, de mégsem akar senki az intim szférádba tolakodni. Tudunk egymás mellett élni és létezni, ami egy ilyen sokszor kaotikusnak tűnő nagyvárosban, nagyon kell.
