A negyedik napunk viszonylagosan eseménytelenül telt, mivel beborult az ég és délutántól folyamatosan esett. Ezért elhatároztuk, hogy átmegyünk Szentgotthárdra. Az utunk Pityerszer mellett, Farkasfa érintésével vezetett egy festői fenyvesen át. Mindenkinek ajánlom ezt az utat, mert a táj feltölti az ember szépre való hajlandóságát.
Ez volt az első este, amikor nem pattogott a tűz a bogrács alatt. Gondoltam ez teljesen természetes az eső miatt, de mint ez később kiderült nem így van. Az eső, a fő bogrács „meister” Vörös apukának a legkevésbé jelent gondot. A bográcsozásra egy külön bejegyzésben hamarosan kitérek.
Hanni nagyon összehaverkodott Krisztiék nagyobbik fiával, Ricsivel, aki pont kétszer annyi idős (4 éves). Ricsi tündér pofa és egy végtelen jószívű teremtés. Rá mindig lehetett számítani, ha a környéket akartuk bejárni.
Az öccse, Vilike már nehezebb dió. Igaz, égetnivaló rosszcsont. Egyidősek Hannival. A kezdeti barátkozás után, már inkább a terület- és játékféltés ment. A dialógusuk a következőképpen zajlott (gyakorlatilag mindegy milyen szituáció és napszak volt):
- Nem!
- De!
- Nem!
- De!
- ...
- Nem!
- De!
Az hogy éppen ki volt a „nem” és ki a „de” szerepkörben teljesen véletlenszerű volt. Ezt Hanni és Vili olyan szintre tökéletesítették, hogy már reggel ezzel keltek és este ezzel feküdtek. Elég volt csak egymásra nézniük! Az alábbi illusztráció épp egy olyan pillanatukat mutatja be, amikor szusszantak egyet:
Az ötödik nap reggelén traktorral mentünk ki a mezőre, a tehenek lajtos kocsiját behúzni és vízzel megtölteni. Hanni nagyon élvezte. A Zetor fülkéjében hatan szorongtunk: Hanni, Én, Vilike, Ricsi, a szomszédból Ádám és a gazda fia, Domi.
| Hanni mostanában minden idegennek illedelmesen bemutatkozik: „Sári Dóri Hanni”. Mi jókat szoktunk derülni, mert megilletődöttségének függvénye, hogy mennyire érthetően mondja ezt. Egyébként már rengeteg szót ismer és gyakorlatilag teljes mondatokban beszél. |  |
