Október elején töltöttünk egy hetet a varázslatos Sharm el-Sheikhben, ami Egyiptom legnépszerűbb turista paradicsoma. A sínai félsziget legdélebbi csücskében fekszik, a Ras Mohamed nemzeti park területén. Sharm el-Sheikh annyit tesz mint a ’Sejk öble’.
Hat évvel ezelőtt már jártunk itt, így nagyjából tudtuk mire számíthatunk. Persze akkor egy kevésbé népes társasággal.
A repülőút – amitől talán a legjobban féltünk, Hanni miatt – gond nélkül zajlott. A hajnali oda-vissza menetel ellenére, Hanni derekasan állta a próbát. Aludt, ahol és amikor tudott, máskor pedig érdeklődve figyelt. A szállás és az ellátás minden igényt kielégített, bár nem indult egyszerűen a megérkezés – de ezt egy valakit a társaságból kivéve, mindenki elfeledte.
Egy hét nagyon kevés egy ilyen helyen. Bár ezt tudtuk előre, egyelőre nem mertünk többet bevállalni. Az időt próbáltuk tartalmasan eltölteni, a programokat az üdítő pihenéssel vegyítve.
A társaság nagy része részt vett egy egész napos szafari túrán, amelynek keretében a Színes kanyont, Dahab városkáját és a Blue Hole búvárhelyet látogattuk meg. Mind a Színes kanyon, mind a Blue Hole megér egy kis utánajárást. Én most az utóbbiról ajánlok a szíves figyelmedbe egy érdekes leírást.
Dahab egy végtelen hangulatos város – igazi arab feeling. Sokszor lepukkant házakkal, lerobbant buszokkal, terepjárókkal, népes forgatag az utcán, tevékkel és olyan szerzetekkel, mintha épp a Karib tenger kalózaiból léptek volna ki. Minden sarkot betölt a tenger sós levegőjének és a füstölt húsnak egy kellemes, laza egyvelege.
Voltunk beduin vacsorán és tevegelésen. Továbbá ketten, anyával elmentünk Luxorba. Ez a vidék valaha az egyiptomi királyság központja, a kultúra bölcsője volt.
Az egyiptomi műkincsek 70% ezen a viszonylag kis területen található, a világ összes műkincsének kb. 30%. Ezeket a megdöbbentő arányokat nyilván jobban érti, aki járatos az egyiptomi kultúrában, illetve ismeri ennek a furcsa és rendkívül hangulatos országnak a léptékeit. Több mint 80 millióan lakják, ebből közel 20 millióan laknak Kairóban, ahová naponta 10-12 millió ember ingázik munkába jövet menet. Az egész ország mintegy 8-10%-a lakható, élhető, ami tulajdonképpen a Nílus mellett fekvő részeket jelenti – az asszuáni gáttól egészen a deltavidékig, ahol a Földközi tengerrel találkozik a nagy folyó. Az ország többi része kietlen, kopár sivatag, ahol csak a helyi őslakosok, a beduinok tudnak megélni. Közöttük is vannak városlakó fajták, akik már közel a civilizációhoz (de nem a városban) laknak és általában használják azokat a civilizációs formákat, amiket mi is ismerünk. A másik részük teljesen nomád körülmények között él és viszi tovább az évszázadok és ezredek hagyományát és bölcseletét.
Az ország legfőbb bevétele a szuezi csatornából jön, amit volt szerencsénk odafele menet felülről is megnézni. Utána természetesen a turizmus jön, amihez az itteniek nagyon értenek. Hanni első tengerlátogatása tehát ide esett, aminek nagyon örülök és remélem, az emlékei mélyén örökre megmarad neki a hely, ami az egész emberiség kultúrájának egyik máig legtitokzatosabb bölcsője.
