A reggeli rádióműsorban egy megdöbbentő statisztikáról esett szó. A magyar lakosság több mint negyede funkcionális analfabéta. A felmérés szerint a 15-17 éves lányok 42 százaléka szinte semmit nem olvas, a fiúknál pedig még rosszabb a helyzet. Ehhez vajon mennyi és milyen köze van a mai információéhes társadalmi berendezkedésnek, az információ elektronikus médián (TV, rádió, internet) való megszerzésének?
Nyilvánvalóan sok! A helyzet azonban nem ilyen fekete-fehér. Ha figyelembe vesszük azt, hogy ugyan a statisztika messze nem mutat ilyen elkeserítő képet, ha a tőlünk nyugatabbra elhelyezkedő országok lakosságát vesszük górcső alá. Arról pedig ne legyen kétségünk, hogy ezekben az országokban nálunk sokkal fejlettebb információs kultúra vagy legalább is azt ezt elősegítő hálózat és hozzáférés létezik.
Az elektronikus média térhódítása tehát nem lehet egyedüli oka ezeknek az elszomorító adatoknak. Szerintem a megoldás, mint sok minden másban itt is a mi kezünkben van:
1.) Ha valaki figyelmesen utána olvas, nemcsak a funkcionális analfabetizmus, de maga az analfabetizmus is egyre nagyobb mértéket ölt hazánkban. Lehet szembekötősdit játszani, de tény, hogy ennek az oka nagy részben a társadalmi perifériára sodródott cigány kisebbség, „szüljük halomra a gyereket” viselkedése. Az állam bácsi meg még adja is a lovat alá a támogatásokkal, mert fogyóban a magyar. Ez mind szép és jó, de ezeket az éhes szájakat etetni, itatni és legfőképp nevelni kell. Ez utóbbi pedig nem pénz, hanem akarat és szándék kérdése, amit elsősorban a szülő, majd a környezet és az oktatás tud biztosítani. Az utóbbi kettő összetett dolog, ebbe most nem is mennék bele. Na, de a szülőkről ne vegyük le a felelősséget!
2.) A szülők. Meggyőződésem, hogy ebben döntően ők a felelősek. Gondolkodjon mindenki cselekedete előtt, legyen bármi is az! Gondolkodjon mielőtt új autót vesz, mielőtt lakásvásárlásba kezd, mielőtt munkába áll, mielőtt gyermeket vállal stb… A kérdés szerintem nem az, hogy érdemes-e meglépni ezeket, mert ezek mindegyike értelmes és követhető célokat fogalmaz meg a mai társadalmunkban. A kérdés sokkal inkább az, hogy milyen autót, lakást stb. akarok és hogyan akarom felnevelni a gyermekemet? Az embernek muszáj valamennyire tudatosan léteznie ebben a világban és a környezetének a megfelelő minőségben való megteremtését saját magától (el)várnia (ne legyenek illúzióink: ez elsősorban nem pénz kérdés). Szerintem ez nagyon fontos, ami mint motivációs faktor nagyon nem jellemző a mai magyar társadalomra. Tisztelet a kivételeknek!
3.) A nevelés, amely alatt elsősorban megint a szülői példamutatást és a gyerek felé mutató felelősségteljes gondolkodást értem. Mint gyakorló apa mondhatom, hogy ez egy feladat, aminek van értelme és célja és nem csak úgy jön magától. Erre ugyanúgy fel kell készülni, mint az életben sok más dologra. Visszakanyarodva az eredeti kérdésfeltevéshez: ha nekem mint szülőnek fontos az, hogy a gyermek tudjon olvasni és értse is azt amit olvas, akkor nekem kell megtenni az első lépéseket ebben az irányban. Az olvasás szeretete nem ösztönös tevékenységünk. Meggyőződésem, hogy az a szülő aki veszi magának a fáradságot és a gyerekének nap mint nap mesél úgy hogy egy színes, szagos könyv van a kezében és nem egy tablet PC, akkor előbb vagy utóbb a gyermekében is feléled a kíváncsiság, hogy kezébe vegye a könyvet. A jó könyvek kézbe adása, pedig megint csak a megfelelő szülői példamutatásnak egy kifejező formája.
